Ma egyszerűen csak egy gyors levest szerettem volna készíteni. Olyan ételt, ami lassan, mindenféle gond nélkül fő, mielőtt mindenki leülne, hogy élvezze a levest.
Tartalmas leveseket készítettek.
De aztán: a kolbász barnulni kezdett, a hagyma illatozni kezdett, és hirtelen mindenkinek sürgős feladata akadt a konyhában. Az egyik egy pohár vízért jött, a másik kenyeret keresett, a harmadik pedig – teljesen véletlenül – megkérdezte, mikor lesz kész az ebéd.
Mire a zöldbableves megérkezett az asztalhoz, a friss kenyér fele már eltűnt, a tányérok pedig úgy sorakoztak, mintha valami különleges alkalomra készülnének.
Mégis, semmi rendkívüli nincs ebben a receptben: csak zöldbab, kolbász, tejföl, néhány fűszer és egy kevés citromlé. És mégis, pontosan az a fajta étel, amitől legszívesebben leülnél, kanállal kezdenél enni, majd messze túllépnéd a tervezettet.
Comments