A nagymamám receptje: így lesz a hurka és a kolbász omlós, nem száraz

Hozzávalók:

  • 4 szál sütnivaló hurka (vegyesen májas és véres)
  • 2 szál sütni való kolbász
  • 1,5 kg burgonya
  • 2 fej vöröshagyma,
  • 1 ek. zsír,
  • só, bors,
  • 1 dl víz.

Elkészítés:

  1. Először is a burgonyát megpucoljuk, majd vékony szeletekre vágjuk és vízbe téve félretesszük.
  2. Ezt követően a hagymát megpucoljuk és felszeljük.
  3. Majd egy keverőtálba tesszük és a lecsepegtetett krumplival összeforgatva egy vékonyan kizsírozott tepsiben egyenletesen elterítjük.
  4. Mikor ezzel elkészültünk megszórjuk sóval, borssal a tetejét majd öntünk alá 1 deci vizet, hogy a sütés kezdetén ne száradjon ki.
  5. A hurkát és a kolbászt mindkét oldalán megszurkáljuk egy fogpiszkálóval, hogy a gőz és a felesleges zsír távozni tudjon és ne repedjen meg sülés közben.
  6. Ezt követően a tepsiben kiterített hagymás krumpli tetejére fektetjük a hurkákat és kolbászokat, majd betoljuk az előmelegített, 180 fokos sütőbe.
  7. Nagyjából 30 percig sütjük, majd kivesszük a tepsit a sütőből és óvatosan megforgatjuk a hurkákat, hogy egyenletesen piruljanak.
  8. Ekkor a krumplit is átkeverjük a hurkák alatt, hogy ne ragadjon le és mindenhol egyenletes és szép színt kapjon.
  9. Miután visszatoljuk a sütőbe a tepsit a hőfokot 200 fokra emeljük, és további 30 percig sütjük, amíg a krumpli szélei ropogósra pirulnak, a hurka és a kolbász pedig szép aranybarna lesz.

Jó étvágyat!

How would you rate this post?

No ratings yet — be the first!

Choose from 1 to 5 stars

One rating per browser for each post. You can update your rating.

Stay in the loop with Rarle USA

Want the latest recipes, practical tips and new stories? Leave your email below.

Comments

Leave a comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Privacy Policy