Mi a baj a téglával?
A tégla porózus, kiégetett agyag, amely állandóan vízben áll. Idővel lepereg róla az anyag, a darabkák a tartály aljára ülepednek, a por pedig a lefolyó szelep és a töltőszerkezet környékére is eljuthat. A philadelphiai vízmű tájékoztatója egyértelműen fogalmaz: a téglát nem tartják jó ötletnek, mert hajlamos szétmorzsolódni, és kárt tehet a WC-ben.
Ha a szelep tömítése alá kosz kerül, a tartály nem zár rendesen, és a víz csendben, folyamatosan szivárog a csészébe. Ilyenkor a szivárgás könnyen több vizet visz el, mint amennyit a tégla megspórolt. Hogy a tartály szivárog-e, azt pár csepp ételfestékkel tíz perc alatt ki lehet deríteni.
Mi lehet helyette?
A vízművek a vízkiszorító megoldást nem tiltják, csak más eszközt javasolnak hozzá. A legegyszerűbb egy egy- vagy kétliteres műanyag palack, amelynek az aljára pár centi homokot vagy kavicsot tesznek, hogy ne ússzon fel, majd vízzel feltöltik és lezárják. Egy kanadai környezetvédő szervezet útmutatója két dologra figyelmeztet: a palack ne érjen hozzá a szelephez, az úszóhoz és más mozgó alkatrészekhez, és utána ellenőrizni kell, hogy a WC még mindig rendesen öblít-e.
Ez a második szempont legalább olyan lényeges, mint az első. Ha a kevesebb víz miatt kétszer kell lehúzni, az egész spórolás értelmét veszti.
Kell ez egyáltalán egy mai tartályba?
Egy újabb WC tartályába általában semmit nem kell tenni. Az EPA által minősített takarékos modellek legfeljebb 4,8 litert használnak egy öblítésre, a ma általános kétgombos tartályok pedig a kis gombbal eleve csak töredékét engedik le. Ezeket a gyártók arra méretezik, hogy ennyi vízzel épp tisztán öblítsenek, ha ebből még elvesz valaki, könnyen dugulás vagy dupla húzás lesz a vége.
A palackos trükk ezért főleg a régi, egygombos, nagy tartályoknál hozhat valamit. A mai fürdőszobákban több vizet takarít meg, ha a kis gombot használják, ahol az elég, és ha a szivárgó tartályt időben megjavítják.
Comments