- 4 GB-os változat volt. Az Apple 2007-ben egyszerre dobta piacra a 4 és a 8 GB-os modellt, de a vásárlók szinte mind a 8 GB-osat választották 599 dollárért. A Telegraf szerint a 4 GB-os változatot emiatt mindössze két hónap után kivonták a forgalomból.
- Nagyon ritka. A lap szerint a 4 GB-os modell nagyjából hússzor ritkább, mint a 8 GB-os, a gyűjtők ezért a „Szent Grálként” emlegetik.
- Gyári fóliában volt. A készüléket soha nem bontották ki és nem aktiválták, az eredeti csomagolás sértetlen maradt.
A 8 GB-os változat, bár szinte ugyanolyan, jóval gyakoribb, ezért a gyűjtői piacon sokkal kevesebbet ér.
Az okostelefonok általában veszítenek az értékükből
A Telegraf arra is felhívja a figyelmet, hogy egy okostelefon értéke általában a kibontás pillanatában elkezd csökkenni. A gyűjtői piac azonban egészen más logika szerint működik: itt a ritkaság és a történelmi jelentőség számít, nem a tudás.
Neked is megérheti körülnézni?
Az első iPhone Magyarországon hivatalosan nem jelent meg, itthon csak az utódja, az iPhone 3G vált elérhetővé, ezért kicsi az esély, hogy valakinél egy bontatlan 2007-es példány lapul. A régi telefonok világában azonban más készülékek is érhetnek pénzt a gyűjtőknek. Ha valami hasonlót találsz otthon, érdemes néhány dologra figyelni:
- A bontatlan, eredeti dobozos darabok érnek a legtöbbet. Egy kibontott, használt készülék értéke töredéke lehet.
- Őrizz meg mindent, ami vele járt: dobozt, töltőt, kézikönyvet, számlát. Ezek mind emelik az értéket.
- Ne próbáld meg bekapcsolni vagy feltölteni egy régóta fiókban álló, bontatlan készüléket, mert azzal csökkentheted az értékét.
- Nézd meg, milyen áron keltek el hasonló darabok online aukciókon, mielőtt eladod. Az ár sokszor a pontos típuson és a tárhelyen múlik.
A telefonok világából ebben a cikkünkben azt is megírtuk, iPhone-t vagy Samsungot választanának inkább az emberek, itt pedig azt, melyik régi telefonokon nem működik már a WhatsApp.
Lehet, hogy a fiókodban nem egy 60 milliós kincs lapul, de mielőtt kidobod a régi telefont, érdemes egyszer utánanézni, mit is tartasz a kezedben.






Comments