Apa reakciója
Apa hallotta. Minden egyes szót hallott. Megdermedtem. Tudtam, hogy apám csendes ember, de abban a pillanatban féltem érte; attól tartottam, hogy lemászik, és olyan jelenetet rendez, amellyel teljesen megalázna az osztálytársaim előtt. Leállította a motort. Aztán lemászott a traktorról.
De nem rontott rájuk. Letette a megafont az ülésre, megtörölte a tenyerét a vastag pamutnadrágjába, és nyugodtan elindult Bogdan felé – komótos léptekkel, mintha csak egy régi ismerőshöz közeledne. Elállt a lélegzetem. Nem tudtam, mi fog történni, és olyan érzésem volt, mintha az egész utca velem együtt tartotta volna vissza a lélegzetét.
– Te vagy Bogdan? – kérdezte apa.
Bogdan ott állt egy marék napraforgómaggal a kezében. Bólintott; már senki sem nevetett. A csoportban lévő fiúk hátrébb léptek – ahogy a gyerekek szoktak, amikor érzik, hogy egy vicc kezd túlságosan elfajulni.
Apa visszafordult a pótkocsihoz, gyorsan átkutatta a ládát, és kiválasztotta a legérettebb paradicsomot – egy hatalmas, mélyvörös darabot, amelynek a héja a bőséges lényomástól kissé megrepedt a száránál. Elővette a zsebéből a bicskáját – azt a kopott fa nyelűt –, kinyitotta, és ott helyben, a tenyerében kettévágta a paradicsomot. A lé az aszfaltra csöpögött. A frissen vágott paradicsom illata feláradt hozzám, ahogy ott álltam a pótkocsin.
Az egyik felét Bogdan felé nyújtotta. Lecke méltóságból
Comments